Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Élete 

New York Yonkers kerületében született, de Manhattanben nőtt fel, ahol a New York University művészeti szakára járt. 20 évesen (2006) kezdett el dolgozni az Interscope Records-nál mint dalszövegíró, ahol többek között a Pussycat Dollsnak is ír dalszövegeket. Zenéjére hatással van több Glam rock előadó, mint például David Bowie, a Queenés a 1980-as évek popénekesei, mint például Madonna és Michael Jackson. 

2007-ben az énekes-dalszerző Akon szerződtette őt saját lemezkiadójához a Kon Live Distributionhoz, és ő volt bemutatkozó albumának egyik producere is. 2008-ban jelent meg Lady Gaga első albuma The Fame. Az albumról addig 4 kislemez jelent meg, melyek közül kettő, a Just Dance és a Poker Face szinte minden slágerlistát vezetett világszerte. A Just Dance-ért még a 2009-es Grammy-díjra is jelölték a Legjobb Dance kislemez kategóriában.

Pályakezdése 

Lady Gaga New York Yonkers kerületében született. Szülei olasz származású internetes vállalkozók. Gyermekkorában a Convent of the Sacred Heart katolikus általános iskolába járt.[4 évesen (1990) kezdett el zongorázni, 13 évesen (1999) írta első zongoradarabját és 14 évesen már fellépésekre járt. 17 évesen (2003) a közé a 20 ember közé tartozott, akik felvételt nyertek a New York-i Tisch School of the Arts művészeti iskolába, ahol elkezdett a zene szakra járni. Kiváló írói képességeit használva remek esszéket és elemző dolgozatokat írt művészet, vallás és szociológia témákban, de később mégis otthagyta az egyetemet.

Miután elhagyta a szülői házat, a belvárosba költözött, ahol fellépett több lower east side-i klubban a Mackin Pulsifer és a SGBand nevű együttesekkel. Ez idő alatt több zenésszel és zenei műfajjal megismerkedett, és úgy döntött, hogy létrehoz egy új, friss és provokatív zenei stílust, amely a rock, pop és dance zene jellemzőit ötvözi. Ez alatt az idő alatt, hogy pénzhez jusson, több bárban fellépett, mint go-go táncosnő és drogproblémái is voltak. Miután ezt az édesapja megtudta, több hónapig nem volt hajlandó hozzászólni, és ennek hatására felhagyott a drogozással.

A Lady Gaga becenevet a Queen együttes Radio Ga Ga című slágeréről kapta Rob Fusariproducertől (aki több dala megírásásban segített), mivel szerinte stílusa Freddie Mercuryéhoz hasonló.[11] zenei

Zenei karrierje 

2007 A kezdetek 

Lady Gaga 19 éves korában (2005) már leszerződött a Def Jam-hez.[7] Ez úgy történt, hogy L. A. Reid zenei producer hallotta őt énekelni az irodája mellett lévő szobából. Azonban Lady Gaga állítása szerint sosem találkozott Reiddel. " Órákon keresztül vártam az irodája előtt, remélve, hogy a találkozhatok vele és beszélhetünk a dalaimról, de ez soha nem történt meg." Reid három hónap után elbocsátotta Lady Gagát a kiadótól. Néhány évvel később megismerkedett Vincent Herbert zenei producerrel, aki 2008 januárjában leszerződtette őt az Interscope Recordshoz, ahol dalszövegíróként alkalmazták. Az Interscope kiadóval kapcsolatban áll Akon is, aki így meg tudta hallgatni az egyik kislemezt, amin vokálozott.[12]Jimmy Iovinenal, és így leszerződtette Lady Gagá-t a saját kiadójához a Kon Live Distributionhoz.[7] [13] Akon megegyezett a kiadó tulajdonosával,

Még 2007-ben Lady Gaga együttműködött egy az övéhez hasonló nevű lower east side-i DJ, go-go táncosnővel Lady Starlighttal, aki segített neki kitalálni a sajátos öltözködésmódját. Együtt léptek fel több olyan belvárosi klubban mint a Mercury Lounge, a The Bitter End, és a Rockwood Music Hall saját élő showjukkal a "Lady Gaga and The Starlight Revue-vel". Ez a műsor egy szórakoztató Pop/Rock show és az 1970-es évek művészetének keveréke. 2007 augusztusában felkérték őket, hogy ezzel a műsorral lépjenek fel egy amerikai zenei fesztiválon a Lollapaloozan. Ez a vad show tetszett a fesztivál közönségének és a zenei kritikusoknak is.

Lady Gaga karrierje elején csak az avantgárd elektronikus zenével és a dance zenével foglalkozott, de később rátalált saját stílusára, amikor ezt keresztezte a Pop és a David BowieQueen-féle glam rockkal. és

2008 The Fame 

2008-ban Lady Gaga átköltözött New Yorkba, hogy közel legyen a stúdióhoz, ahol debütáló albuma a The Fame felvételeit készítették. A The Fame (A hírnév) albumról Lady Gaga több interjúban elmondta, hogy ezzel az albummal azt akarja elérni, hogy aki hallgatja az album dalait közben ő is híresnek, érezhesse magát.

Az album javarészt pozitív kritikákat kapott, a Metacritic is 100-ból 71 pontot adott neki.

Az album 2008. augusztus 19-én jelent meg Kanadában, ahol az albumeladási listán rögtön elérte az első helyet. Ezután az album 2008 vége és 2009 eleje között folyamatosan megjelent világszerte. A kanadai albumeladási listán kívül Ausztriában, Írországban és Angliában is elérte az első helyet, miközben az amerikai Billboard 200 albumeladási listán a negyedik helyig jutott. [14]

2008. április 8-án jelent meg az album 1. kislemeze, amely a Colby O'Donis által szerzett Just Dance című dalból készült, és 7 ország slágerlistáján érte el az 1. helyet. Az egyik ezek közül az amerikai Billboard Hot 100 slágerlista, melyen csak később, 2009-ben került fel az 1. helyre, mivel csak októbertől kezdték el játszani.

2008. szeptember 29-én jelent meg az album 2. kislemeze, amely a Poker Face című dalból készült és közel 20 országban vezette a slágerlistát. 2009. április 2-án a Poker Face is elérte a Billboard Hot 100 első helyét[15], így Tiffany(1987-1988), Mariah Carey(1990) és Christina Aguilera(1999) után ő a 4. olyan énekesnő, aki az első 2 számával tudta vezetni az amerikai slágerlistát.

Az album népszerűsítése céljából 2008. október 8-án elindult 1. koncert turnéjára, ahol fellépett vele az újraalakult New Kids on the Block, akikkel a fiúk 2008-as The Block albumán hallható Big Girl Now című dalt énekelték.[16] Ez a turné még csak 2008 novemberéig tartott.

2009-ben Lady Gaga újra turnéra indult, ezúttal ő volt a Pussycat Dolls Worls Domination Turnéjának előénekese az európai és az ausztráliai és óceániai részén.[17][18] A turné 2009. január 18-án kezdődött a skóciai Aberdeenben és 2009. május 30-án ért véget az ausztráliaiPerthben. 2009. március 12-én indult el 1. hivatalos észak-amerikai turnéjára, mely a The Fame Ball Tour nevet kapta.[19][20]

2009-ben jelölték a 51. Grammy Díjátadón jelölték a Legjobb Dance kislemez kategóriában a Just Dance című számáért, amit később a Daft Punk nyert meg.

2009. február 18-án fellépett a BRIT Awadson a The Killers együttes frontemberével Brandon Flowerssel és a Pet Shop Boyssal. A díjátadón a Pet Shop Boys egyik 1985-ös slágerét a West End Girlst adták elő.

2009 The Fame Monster 

2009. november 23-án jelent meg legújabb albuma, ami a "The Fame Monster" címet viseli. Az énekesnő erről már a SNL-ben el is énekelt egy számot, amit Bad Romance néven fémjelzett.[21][22]

Jótékonysági tevékenysége 

2009. február 17-én elindult egy árverés az eBayen, ahol jegyekért lehetett licitálni Lady Gaga The Fame Ball Tour bármelyik amerikai vagy kanadai helyszínére, és ezen felül még a nyertes találkozhatott Lady Gagával. Az árverés 2009. február 26-án zárult le, és az aukció bevételét a Odyssey Charter Iskolának adományozták. [23] A 2010-es haiti földrengés[24] túlélőinek is gyűjtést rendezett. A honlapján megvásárolható pólók, és a ruhadarabok eladásából befolyt összeget Lady Gaga a rászorulók támogatására adományozza.

Magánélete 

Biszexualitását a Rolling Stone magazin 2009. májusi számában vállalta fel a nyilvánosság előtt.[25]

Diszkográfia 

Albumok 

Koncert Turnék 

Elismerések és díjak

2009 Grammy Awards Legjobb Dance kislemez:
"Just Dance (feat. Colby O’Donis)"
Jelölés
MTV Australia Awards Legjobb videó:
Poker Face
Jelölés
Legjobb új előadó Jelölés
MuchMusic Video Awards Legjobb nemzetközi videó:
"Poker face"
Nyert
People's Choice: Kedvenc nemzetközi videó:
"Poker face"
Jelölés
MTV Video Music Awards Legjobb új előadó:
"Poker Face"
Nyert
Legjobb művészi rendezés:
"Paparazzi"
Nyert
Legjobb különleges effektek:
"Paparazzi"
Nyert

-

.
Lady GaGa kép Lady GaGa kép Lady GaGa kép Lady GaGa kép
Lady GaGa kép Lady GaGa kép Lady GaGa kép Lady GaGa kép
Lady GaGa kép Lady GaGa kép Lady GaGa kép Lady GaGa kép
Lady GaGa kép Lady GaGa kép Lady GaGa kép Lady GaGa kép
Lady GaGa kép Lady GaGa kép Lady GaGa kép Lady GaGa kép

Lady GaGa kép Lady GaGa kép Lady GaGa kép Lady GaGa kép
Lady GaGa kép Lady GaGa kép Lady GaGa kép Lady GaGa kép
Lady GaGa kép Lady GaGa kép Lady GaGa kép Lady GaGa kép
Lady GaGa kép Lady GaGa kép Lady GaGa kép Lady GaGa kép
Lady GaGa kép Lady GaGa kép Lady GaGa kép Lady GaGa kép

Lady GaGa háttérképek

Lady GaGa kép Lady GaGa kép Lady GaGa kép Lady GaGa kép
Lady GaGa kép Lady GaGa kép Lady GaGa kép Lady GaGa kép
Lady GaGa kép Lady GaGa kép Lady GaGa kép Lady GaGa kép

Bad Romance videoklip

Oh-oh-oh-oh-oooh-oh-oh-oooh-oh-oh-oh-oh!
Caught in a bad romance
Oh-oh-oh-oh-oooh-oh-oh-oooh-oh-oh-oh-oh!
Caught in a bad romance

Rah-rah-ah-ah-ah-ah!
Roma-roma-mamaa!
Ga-ga-ooh-la-la!
Want your bad romance

Rah-rah-ah-ah-ah-ah!
Roma-roma-mamaa!
Ga-ga-ooh-la-la!
Want your bad romance

I want your ugly
I want your disease
I want your everything
As long as it’s free
I want your love
(Love-love-love I want your love)

I want your drama
The touch of your hand
I want your leather-studded kiss in the sand
I want your love
Love-love-love
I want your love
(Love-love-love I want your love)

You know that I want you
And you know that I need you
I want it bad, your bad romance

I want your love and
I want your revenge
You and me could write a bad romance
(Oh-oh-oh--oh-oooh!)
I want your love and
All your lovers' revenge
You and me could write a bad romance

Oh-oh-oh-oh-oooh-oh-oh-oooh-oh-oh-oh-oh!
Caught in a bad romance
Oh-oh-oh-oh-oooh-oh-oh-oooh-oh-oh-oh-oh!
Caught in a bad romance

Rah-rah-ah-ah-ah-ah!
Roma-roma-mamaa!
Ga-ga-ooh-la-la!
Want your bad romance

I want your horror
I want your design
‘Cause you’re a criminal
As long as your mine
I want your love
(Love-love-love I want your love-uuhh)

I want your psycho
Your vertigo stick
Want you in my rear window
Baby you're sick
I want your love
Love-love-love
I want your love
(Love-love-love I want your love)

You know that I want you
('Cause I'm a freak bitch baby!)
And you know that I need you
I want it bad, your bad romance

I want your love and
I want your revenge
You and me could write a bad romance
(Oh-oh-oh-oh-oooh!)
I want your love and
All your lovers' revenge
You and me could write a bad romance

Oh-oh-oh-oh-oooh-oh-oh-oooh-oh-oh-oh-oh!
Caught in a bad romance
Oh-oh-oh-oh-oooh-oh-oh-oooh-oh-oh-oh-oh!
Caught in a bad romance

Rah-rah-ah-ah-ah-ah!
Roma-roma-mamaa!
Ga-ga-ooh-la-la!
Want your bad romance

Rah-rah-ah-ah-ah-ah!
Roma-roma-mamaa!
Ga-ga-ooh-la-la!
Want your bad romance

Walk, walk fashion baby
Work it
Move that bitch crazy

Walk, walk fashion baby
Work it
Move that bitch crazy

Walk, walk fashion baby
Work it
Move that bitch crazy

Walk, walk passion! baby
Work it
I'm a freak bitch, baby

I want your love and
I want your revenge
I want your love
I don’t wanna be friends

Je veux ton amour
Et je veux ta revanche
Je veux ton amour
I don’t wanna be friends
Oh-oh-oh-oh-oooh!
I don’t wanna be friends
(Caught in a bad romance)
I don’t wanna be friends
Oh-oh-oh-oh-oooh!
Want your bad romance
(Caught in a bad romance)
Want your bad romance!

I want your love and
I want your revenge
You and me could write a bad romance
Oh-oh-oh-oh-oooh!
I want your love and
All your lovers' revenge
You and me could write a bad romance

Oh-oh-oh-oh-oooh-oh-oh-oooh-oh-oh-oh-oh!
Want your bad romance
(Caught in a bad romance)
Want your bad romance

Oh-oh-oh-oh-oooh-oh-oh-oooh-oh-oh-oh-oh!
Want your bad romance
(Caught in a bad romance)

Rah-rah-ah-ah-ah-ah!
Roma-roma-mamaa!
Ga-ga-ooh-la-la!
Want your bad romance

LADY GAGA:FASHION

Ohhh ohhh
La la la
I am, I'm too fabu-lous
I'm so, fierce that it's so nuts
I live, to be model thin
Dress me, I'm your manne-quin
j'adore vivienne I really want.
gucci, fendi, and prada.
valentino, armani too.
madame love them jimmy choo
Fashion put it all on me
Don't you want to see these clothes on me
Fashion put it all on me
I am anyone you want me to be
Ohhhh ohhhhh
La la la
We love designer
I need, some new stile-ttos
Can't walk, down the street in those
You are, who you wear it's true
A girl's just as hot as the shoes she choose
j'adore weitzman i really want.
louis, dolce gabbana, alexander mcqueen, eh ou.
madame love those minolo
Fashion put it all on me
Don't you want to see these clothes on me
Fashion put it all on me
I am anyone you want me to be
Ohhhh ohhhhh
La la la
We love designer
Ohhhh ohhhhh
La la la
We love designer
Fashion put it all on me
Don't you want to see these clothes on me
Fashion put it all on me
I am anyone you want me to be
Fashion put it all on me
Don't you want to see these clothes on me
Fashion put it all on me
I am anyone you want me to be
Fashion put it all on me
Don't you want to see these clothes on me
Fashion put it all on me
I am anyone you want me to be
Fashion put it all on me
Don't you want to see these clothes on me
Fashion put it all on me
I am anyone you want me to be

LADY GAGA:JUST DANCE

A red one
Convict
Gaga

I've had a little bit too much
All of the people start to rush.
Start to rush by.
A dizzy twister dance
Can't find my drink or man.
Where are my keys, I lost my phone.
What's going on on the floor?
I love this record baby, but I can't see straight anymore.
Keep it cool what's the name of this club?
I can't remember but it's alright, alright.

Just dance. Gonna be okay.
Da-doo-doo-doo
Just dance. Spin that record babe.
Da-doo-doo-doo
Just dance. Gonna be okay.
Duh-duh-duh-duh
Dance. Dance. Dance. Just dance.

Wish I could shut my playboy mouth.
How'd I turn my shirt inside out? Inside out, right.
Control your poison babe
Roses have thorns they say.
And we're all gettin' hosed tonight.
What's going on on the floor?
I love this record baby, but I can't see straight anymore.
Keep it cool what's the name of this club?
I can't remember but it's alright, alright.

When I come through on the dance floor checking out that catalogue.
Can't believe my eyes so many women without a flaw.

And I ain't gonna' give it up, steady tryna pick it up like a call
I'm gonna hit it, I'm gonna hit it and flex and do it until tomorrow, yeah
Shorty i can see that you got so much energy
The way you twirling up them hips round and round
There's no reason at all why you can't leave here with me
In the meantime stay, let me watch you break it down.

Half Psychotic, Sick hypnotic got my blueprint its symphonic.
Half Psychotic, sick hypnotic got my blueprint electronic.
Half Psychotic, Sick hypnotic got my blueprint its symphonic.
Half Psychotic, sick hypnotic got my blueprint electronic.

Go. Use your muscle, carve it out, work it, hustle
I got it, just stay close enough to get it
Don't slow! Drive it, clean it lysol, bleed it
Spend the last dough
(I got it)
In your Pocko
(I got it)

(Album: The Fame)

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

szengál fő ut 193

pannika,2011.08.26 16:09

szia lédi gaga

szerky

oké,2010.03.01 17:03

valójában ezért hosztam létre az oldalt

Szuper oldal!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Kitti (osztáytársad) ,2010.03.01 16:45

Én szeretem Lady Gagát ás amit leírtál róla nem tudtam.