Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 
Avril Lavigne egy mindössze 5000 lakost számlálóvárosban született Napaneeban, Kanadában. Õ volt a középsõ gyerek a családban és már hamar ki szeretett volna tûnni testvérei közül! ,, Mindig is tudtam hogy ezt akarom csinálni, emlékszem amikor fiatalabb voltam az ágyamat képzeltem el a színpadnak és ott ugráltam és énekeltem a képzeletbeli közönség elõtt." Avril elõször a helyi gospel kórusban énekelt, majd miután megtanult gitározni countrey dalokat játszott a kisebb helyi rendezvényeken. Majd felfigyelt rá a híres producer LA Reid, aki azonnal New Yorkba hívta, hogy elkészítse debütáló albumát. Így a még szinte gyerek kislány nekivágott a nagyvilágnak és bátyjával illetve elengedhetetlen gitárjával a nagyvárosba költözött. Azonnal elindultak az elõkészületek. ,, Elõször sehogy sem akart összejönni a dalirás, hiába dolgoztam neves dalszövegírókkal a szövegek nem az én lelkivilágomat tükrözték." Majd egy kis pihenõ után rátalált a megfelelõ emberre Cliff Magness-re akivel nagyon jól megértették egymást. ,, Nagyon jól összeillettünk, mert hagyta hogy irányítsak és megértette hogy mit akarok igazán." Így készült el Avril elsõ lemeze. Ami aztán dupla platina lemez lett. És a harmadik legrangosabb lemez a Billboard slágerlistán. Majd 2002. augusztus. 9.-én az MTV Music Awardson elnyerte a The Best New Artist In A Video címû díjat. Elõször Complicated címû kislemezével robbant be a köztudatba ami egy vidám dal az életrõl, a barátságról. Majd következett a Sk8er Boi ami egy könnyed rockos dal. A Losing grip az egyik ex fiújáról szól aki ahogy õ fogalmazta meg ,, Nem tudta nekem megadni azt ami kell, ez egy régi ügy ami már nem számít de végül egy tök jó kis dalocska lett belõle. A My World és a Mobile, Avril új életérõl és arról hogy most végre azt csinálhatja amit mindig is szeretett volna. Reméljük még sokáig fogjuk hallani a dalait!

Cipõmérete: 38
Szülei: Judy és John
Testvérei: Matt (+2 év), Michelle (-3 év)
Állata: Törpe Schnauzer neve, „Sam”
Kedvenc ünnepe: Karácsony
Kedvenc városa: Róma
Kedvenc sorozata: A Simpson család
Kedvenc állata: koala maci
Kedvenc színei: fekete és a piros
Kedvenc étele: olivás pizza
Kedvenc ruha és cipõ stílusa:
Dickies márkájú cuccok és a Converse
Kedvenc száma az elsõ albumról:
Losing Grip (bár azt nyilatkozta, hogy neki mindegyik a szívéhez nõtt)

Avril Lavigne

Avril Lavigne

Avril Lavigne kép Avril Lavigne kép Avril Lavigne kép Avril Lavigne kép

Avril Lavigne kép Avril
            Lavigne kép Avril
            Lavigne kép Avril
            Lavigne kép
Avril

Avril Lavigne háttérképek

Avril
            Lavigne kép Avril
            Lavigne kép Avril
            Lavigne kép Avril
            Lavigne kép
Avril
            Lavigne kép Avril
            Lavigne kép Avril
            Lavigne kép Avril
            Lavigne kép
Avril
            Lavigne kép Avril
            Lavigne kép

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

hollywood 2001 house 5

sel,2011.10.17 16:40

nagyon szeretem selena gomezt